A beszédértés játékos fejlesztése

A jó beszédértés alapvető fontosságú gyermeked olvasási képességének fejlesztéséhez. Ma olyan játékötleteket olvashatsz, melyek segítségével otthon is fejlesztheted gyermeked képességeit.

Óvodásoknak, kisiskolásoknak

Verselős-színező

Rajzoljunk egy lapra gyümölcsöket, s tegyük a gyermek elé az asztalra. Majd mondjuk el a következő versikét:

Saláta-bokorba
terem a kis udvarba.
Méz-körte, vaj-alma
terem a hegyoldalba.
Gyere, tartsad kicsi sapkád,
adok érett, piros almát.
Gyere, tartsad kicsi kendőd,
adok édes, puha szőlőt.

A vers elmondása után, kérd meg gyermeked arra, hogy színezze ki azokat a gyümölcsöket, amelyek a versben szerepeltek. Ha nehezen boldogul, mondd el újra a versikét, ezúttal soronként. Ha így is azt látod, hogy tanácstalan, akkor az újbóli elmondás során kissé nyomatékosan mondd a gyümölcs nevét, s állj is meg egy pillanatra.

Hasonlóképpen lehet játszani több ismert gyermekdallal, gyermekverssel. Például énekeljétek el a "Háp, háp, háp" kezdetű gyermekdalt, és közben rajzoljátok le az állatokat.

Háp! Háp! Háp!
Jönnek a kacsák!
Hű, de éhes,
hű de szomjas
ez a társaság!
Bú! Bú! Bú!
Boci szomorú.
De hogy feszít
tyúkjai közt
a Kukurikú!
Röf! Röf! Röf!
Orra sárba döf:
Sonka-lábán
Kucu néni
fürödni döcög.
Gá! Gá! Gá!
Szalad világgá
Liba mama,
ha a csacsi
rábőg, hogy: i-á!
Rút! Rút! Rút!
Föl is, le is út:
mérges pulyka
te szereted
csak a háborút!
Bú! Röf! Háp!
Sípok, trombiták:
víg zenével
így köszönt e
díszes társaság!

A kifestőket ide kattintva nagyobb méretben is letöltheted.

Iskolásoknak

Kakukktojás

Soroljunk szavakat a gyermeknek, s kérdezzük meg, vajon melyik nem illik az elmondott sorba? Például: banán, meggy, rádió, alma, eper)

Szótaláló

Mondj egy szót, és gyermekednek rokon értelmű szavakat kell keresnie. Például azt a zót mondod, hogy "megy". Gyermeked lehetőségei: jár, sétál, halad, bandukol, ballag, lépeget, és így tovább.

Vigyázat! A kimegy, bemegy, elmegy, ment, menni fog válaszok nem helyesek! Természetesen ne ezen a módon közöljük a gyermekkel, hanem próbáljuk meg rávezetni a helyes válaszokra.

Felső tagozatosoknak, középiskolásoknak, felnőtteknek

Félreértelmező szótár

Az előző feladatnak egy nehezebb, ám annál mulatságosabb változata. A furcsa meghatározások eredménye egy új szó, aminek előfordul, hogy semmi köze nincs a feladványhoz. Fontos, hogy minden esetben megbeszéljük a szó jelentését! Eleinte felírhatjuk a megfejtéseket egy lapra, s arról kell kiválasztani a megfelelőt. Később már segítség nélkül, önállóan kell a szót kitalálnia.

Íme, néhány példa a meghatározásokra:

Emberi felső végtaggal ellátott fiatal juh (kezesbárány)
Lebombázott tömegközlekedési eszköz (rombusz)
Állóvíz nem szűk (tótágas)
Házikómat veri az eső (lakomázik)
Megáradt az olaszok legnagyobb folyója (nagyapó)
Gyarapszik legfőbb testnedvem (nővérem)
Tulipán - ízlelőszerv (virágnyelv)
Labdaalakú evőeszközöm (gömbvillám)
Egészen szép paci (pazarló)
Pacicet (lóbálna)
Folyó melletti kirándulás (partitúra)

Tartalmas együttlétet, jó játékot kívánok az egész családnak!


Kérlek, ha tetszett, nyomd meg a Like gombot! Ezzel nem csak nekünk segítesz, hanem ismerőseidnek is!

Gondolkodjunk közösen! Mondd el a véleményed!

Legnépszerűbb bejegyzések

Mi lesz a kitűnők sorsa?
Vajon felnőve mi lesz a kitűnő tanulók sorsa? Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke osztályelső...

Képességfejlesztés a családban
Naponta tapasztalom, hogy a gyermekek közül sokan nem rendelkeznek elegendő ismerettel az őket...

Tiltsuk be a házi feladatot!
Egy amerikai oktatáskutató tanulmányának eredményei azt mutatják, hogy a házi feladat nem...

Megszeretheti gyermekem az olvasást? 13+1 ötlet szülőknek az olvasási képesség fejlesztéséhez
A Te gyermeked olvas mindennap? Sajnos egyre ritkább, hogy a gyerekek a szórakozás kedvéért...

Az az átkozott helyesírás!
Az egyik leggyakrabban hallható panasz a szülők részéről, hogy gyermekük helyesírása pocsék. Nem tud...

10 ötlet a gyorsabb otthoni tanulásért
Az otthon a legtöbb gyereknek a biztonságot jelenti, és ez így van jól. De pont ezért nehéz rávenni...

Játékötletek a diszlexia megelőzéséhez
Ma néhány olyan játékot javaslok Nektek, melyek segítségével gyermeked olvasási képességeit...

Olvasásfejlesztés születéstől fogva
Bármilyen meglepően hangzik, az olvasásfejlesztés nem az iskolában, sőt még csak nem is az óvodában...

Legfrissebb bejegyzések

Autizmus
Az autizmust az agy működési zavara okozza. A zavar az egész életen keresztül fennáll, befolyásolja...

Problémák az iskolában. Mit tehetsz?
A legtöbb szülő életében előbb-utóbb elérkezik az a nap, amikor levelet kap gyermeke iskolájától,...

Minek az a szemüveg?!
Minek az a szemüveg? Vedd le azonnal! Ez igazságtalan előnyt ad Neked azokkal szemben, akik nem...

Olvasási zavar és beszédértés
A beszéd nemcsak a szavak, mondatok kiejtésének képességét jelenti, hanem azt is, hogy megértjük...

Mennyit olvasson gyermeked?
Gyakran kérdezik tőlem a szülők, hogy mennyi időt érdemes naponta olvasással tölteni. A válasz...

Logikus? Szórakoztató észjátékok
A matematikai gondolkodás alapja a problémákra való érzékenység, és a megoldás keresése iránti...

Bújócsázó állatok – Ajándék játék
A mai napra újra egy játékkal készültünk, elrejtőzött állatokat kell megtalálnotok. Ez ismét kiváló...

Hogyan lesz a tűzből víz?
A szójátékok nagyon jól használhatóak a gyerekek olvasási képességének, szókincsének fejlesztésében....

Kazal Kolos

Az olvasás öröm is lehet!

Azért dolgozunk, hogy egyetlen gyermek se valljon kudarcot az életben olvasási problémái miatt!


Találkozzunk a Facebookon is!



Töltsd le a Varázsbetű Programcsaládot ingyen!

Négynapos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosítunk Neked! Töltsd le a Varázsbetű Programcsalád telepítőjét, és használd a programokat négy napig ingyen!

Kipróbálom >>>



Adj egy esélyt gyermekednek!

Rendeld meg a Varázsbetű Programcsaládot most
99.660 Ft helyett

39.700 forintos

áron, és ajándékba kapod

Varázsbetű Szókincstár

című, diszlexiásoknak készült angol nyelvtanuló csomagunkat, és

Útmutató a Varázsbetű Programcsalád használatához

című könyvünket!

Megrendelem >>>


Hogyan tehet szert gyermeked pár hónap alatt használható angol nyelvtudásra?

Nincs titok, csak egy egyszerű és hatékony módszer, melynek segítségével bármelyik általános iskolás gyerek pár hónap alatt képessé válik megértetni magát angolul, és ő is megérti, hogy mit mondanak neki

Tudj meg többet >>>


Vevőink írták

Én azután rendeltem meg a programot, miután letöltöttem, és megnéztem a próbaverziót. Nagyon tetszik. Igényesen elkészített program. Köszönöm a munkájukat!

Kiss Lászlóné Willant Mónika, Egerág

Érdekel >>>


Nagyon elégedettek vagyunk a Varázsbetű Programmal. Örülök, hogy több nehézségi fokozatban játszható.

Rusnak Henrietta, Fulek

Érdekel >>>


Nagyon jónak tartom. Érdekes, fejlesztő hatású. Ellenőrzi magát a gyermek, sikerélménye van, ha jól teljesít. Játékos, nem unalmas.

Sassné Pap Ildikó, Csurgó

Érdekel >>>


A lányomnak nagyon tetszik, és ez már jó pont. Bár van olyan játék, amit még nem tud használni, lévén, hogy csak pár betűt ismer, ám ez is ösztönzőleg hat rá.

Miklós Lászlóné, Várpalota

Érdekel >>>


A program igen hasznos és jól használható a gyermekek fejlesztésére, kiválóan segíti a fejlesztő pedagógus munkáját.

TTRE DRK Általános Iskolája, Debrecen

Érdekel >>>


Nagyon kétségbe voltam esve, mert négy fiam közül az egyik súlyos diszlexiával küzd, szabályos tükörírással ír, jobbról balra olvas, a betűket sorban felcseréli. Most 3. osztályos. Már ott tartottam vele, hogy teljesen megutálta az írást és az olvasást, de a Varázsbetű sokat segített. Nagyon köszönöm a programot, gyermekeim nagyon szeretnek vele játszani és közben észre sem veszik, hogy tanulnak.

Király Erzsébet, Szeged

Érdekel >>>


Nagyon jó program! Gergőnek is nagyon tetszett! Kedvence a betűpuzzle, de majd szép lassan a többit is megismeri! Játékos formában tanulhat, fejlődhet! Nagyon köszönjük!

Harsányi Viktória, Vác

Érdekel >>>


Eddig pozitív a tapasztalatunk vele. Mindkét gyerekem szereti, így motiváltabbak a tanulásra mint könyvek előtt görnyedve.

Kovács Gertrud, Budapest

Érdekel >>>


"Varázslatos" az egész! Nekem nagyon tetszik, és a kicsi lányomnak is kedvére való! Rengeteg a lehetőség! Köszönöm szépen, és ajánlani fogom másoknak is.

Horváth Borbála, Budapest

Érdekel >>>


A gyerkőc azonnal megszerette, nagy kedvvel ül le gyakorolni és rengeteg sikerélménye van.

Szabó-Bobák Anita, Kengyel

Érdekel >>>


További idézetek...


További cikkek

Játékok a beszédészlelés fejlesztésére
A gyenge beszédészlelési képesség jelentősen rontja gyermeked iskolai osztályzatait, ezért nagyon...

A beszédészlelés zavarai
Gyermeked olvasási és tanulási képességét alapvetően befolyásolja, hogy milyen a beszédészlelési...


Kazal Kolos
Varázsbetű Fejlesztő Műhely
8230, Balatonfüred, Dózsa Gy. u. 11.
Telefon: +36-87/482-155, Mobil: +36-30/227-06-91
e-mail:iroda@varazsbetu.hu

Copyright © Varazsweb